Ranglista 2025/26

Alább találod a ranglista jelenlegi állását, amit minden verseny után igyekszünk pár napon belül frissíteni. Minden évben a ranglista alapján áll össze a Magyar Válogatott csapat, amely hazánkat képviseli az őszi Dog Puller Világbajnokságon.

Ranglistapont a hivatalos versenyeken alapesetben minden dobogós helyezettnek jár, a pontos részleteket itt találod.

Ranglistapont szerzési lehetőség
Ranglistapont annak jár, aki:
  • Hivatalos versenyen, hivatalos felnőtt kategóriában indul.
  • Mindkét futamban, vagyis runningban és jumpingban is indul.
  • Legalább az egyik futamban dobogós helyezést ér el.*

* 2023 decemberétől a hazai ranglistapontoknál figyelmen kívül hagyunk minden külföldi résztvevőt: ha valamelyik dobogós helyezést külföldi versenyző szerzi, a magyar ranglistában az ő pontjait a soron következő versenyző kapja, a külföldi versenyző a ranglistapontokat csak a saját országa ranglistájában kapja meg. Ugyanígy, ha magyar versenyző ér el külföldön dobogós helyezést, a magyar ranglistában megkapja a pontokat, de a verseny országának ranglistájában figyelmen kívül hagyják.

A kapott ranglistapont egy "alap" pontszámból és egy "szorzóból" tevődik össze az alábbiak szerint.

  • 1. helyezés: 31 pont
  • 2. helyezés: 22 pont
  • 3. helyezés: 13 pont

A fenti pontszámhoz hozzáadódik egy bónusz az adott verseny típusától és létszámától függően:

  • R3 - Regionális 25+: +2 pont
  • R2 - Regionális 35+: +3 pont
  • R1 - Regionális 45+: +4 pont
  • N - Országos: +5 pont
  • I - Nemzetközi: +10 pont

Amennyiben a versenyzőnek ez egy "idegenbeli" verseny, avagy más régióban vagy külföldön található, még kap +5 pontot.

A fenti részekből áll össze az alap pontszám, amit a végleges eredményhez megszorzunk az elért pontok számával, majd elosztjuk a kategória aktuális országos rekordjával. Példa: Buksi egy idegenbeli kisebb méretű regionális versenyen runningban 10 ponttal lesz 1. helyezett, és az országos rekord 12: (31 + 2 + 5) × 10 ÷ 12 = 32 pont

Ha a versenyző mindkét futamban dobogós helyezést ért el, mindkét futam pontjait a fentiek szerint külön-külön megkapja.

Mini

# Felvezető Kutya Fajta Régió Település Pont
1 Gellén Ágnes Boldizsár jack russell terrier PE Dunakeszi 347
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.08.23. Tápiószentmárton N 11 11 36 141 174 15 51
2025.08.30. Cieszyce R2 + 11 11 30 134 174 16 46
2025.09.06. Fonyód R2 + 11 11 30 135 156 34 64
2025.10.04. Szeged R2 + 12 12 39 150 197 30 69
2025.10.18. Liptószentmiklós R1 + 11 12 28 146 197 23 51
2025.10.19. Kisszeben R2 + 8 12 14 136 197 21 35
2025.10.25. Budapest R1 13 12 38 133 197 24 62
2025.11.01. Ráckeve R1 12 13 32 136 197 18 50
2026.03.29. Vácduka R2 11 13 29 140 197 18 47
2026.04.11. Budapest R1 12 13 32 104 197 18 50
2 Czoller Rebeka Amka welsh corgi cardigan HA Debrecen 181
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.08.23. Tápiószentmárton N +         174 174 41 41
2025.10.18. Liptószentmiklós R1 +         178 197 36 36
2025.10.19. Kisszeben R2 + 8 12 20 192 197 38 58
2025.12.06. Rzeplin R3 + 8 13 12 176 197 34 46
3 Ajtai Veronika Vivien shetlandi juhászkutya PE Maglód 170
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.08.23. Tápiószentmárton N 8 11 20         20
2025.09.06. Fonyód R2 + 12 11 43         43
2025.10.04. Szeged R2 + 11 12 28 93 197 10 38
2025.10.25. Budapest R1 11 12 16 99 197 9 25
2026.03.21. Cieszyce I + 9 13 26         26
2026.04.11. Budapest R1 9 13 18         18
4 Rózsa-Atkinson Erika Lionel uszkár BO Mályi 85
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.10.04. Szeged R2 + 9 12 16         16
2025.10.25. Budapest R1 +         132 197 21 21
2025.11.01. Ráckeve R1 + 8 13 19 144 197 29 48
5 Csoma-Papp Dóra Blazey staffordshire bull terrier SZ Nyíregyháza 68
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.08.23. Tápiószentmárton N +         152 174 28 28
2026.03.29. Vácduka R2 + 4 13 6 171 197 34 40
6 Arany-Tihanyi Cintia Nía mini amerikai juhászkutya PE Sződliget 33
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.08.23. Tápiószentmárton N 8 11 13         13
2026.03.29. Vácduka R2         104 197 8 8
2026.04.11. Budapest R1         91 197 12 12
7 Németh Rebeka Zúzmara beagle BO Miskolc 31
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.10.25. Budapest R1 + 12 12 31         31
8 Gulyás Julianna Málna francia bulldog SO Kaposvár 25
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.09.06. Fonyód R2 7 11 10 95 156 15 25
9 Horváth-Lukics Gabriella Süti border terrier SO Hetes 23
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.10.04. Szeged R2 +         94 197 14 14
2026.04.11. Budapest R1 +         79 197 9 9
10 Vidák Viktória Fanni mix PE Pilis 21
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2026.03.29. Vácduka R2 7 13 13         13
2026.04.11. Budapest R1 6 13 8         8
11 Tóth Éva Janka mix PE Budapest 15
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.11.01. Ráckeve R1 6 13 8 79 197 7 15
12 Tóth Bernadett Drax jack russell terrier SO Kaposvár 9
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.09.06. Fonyód R2         89 156 9 9

Midi

# Felvezető Kutya Fajta Régió Település Pont
1 Ács Viktória Fityisz pumi PE Gyömrő 322
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.08.23. Tápiószentmárton N 10 12 23 201 201 36 59
2025.10.04. Szeged R2 + 9 12 23 200 200 39 62
2025.10.25. Budapest R1 9 12 20 187 200 33 53
2025.11.01. Ráckeve R1 7 12 10 185 200 32 42
2026.03.21. Cieszyce I +         198 200 46 46
2026.03.29. Vácduka R2 9 12 12 192 200 33 45
2026.04.11. Budapest R1 10 12 22 199 200 35 57
2 Fülep Erzsébet Frida mudi PE Budapest 132
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.09.06. Fonyód R2 + 10 12 33         33
2025.10.04. Szeged R2 + 11 12 36         36
2025.10.25. Budapest R1 8 12 11         11
2025.11.01. Ráckeve R1 10 12 29         29
2026.03.29. Vácduka R2 11 12 23         23
3 Hajdú Katalin Tenkes mudi PE Albertirsa 90
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.08.23. Tápiószentmárton N 10 12 15         15
2025.09.06. Fonyód R2 +         75 193 12 12
2026.03.29. Vácduka R2 11 12 31         31
2026.04.11. Budapest R1 11 12 32         32
4 Balázsi Borbála Guba pumi SO Kaposvár 71
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.08.23. Tápiószentmárton N +         148 201 17 17
2025.11.01. Ráckeve R1 + 8 12 21 109 200 12 33
2026.03.29. Vácduka R2 +         142 200 21 21
5 Veres Krisztina Suba mudi PE Budapest 56
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.08.23. Tápiószentmárton N         156 201 21 21
2025.10.25. Budapest R1         125 200 11 11
2025.11.01. Ráckeve R1         111 200 14 14
2026.03.29. Vácduka R2         130 200 10 10
6 Gellén Ágnes Tyson boston terrier PE Dunakeszi 47
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.09.06. Fonyód R2 +         96 193 19 19
2025.10.04. Szeged R2 + 9 12 16 112 200 12 28
7 Hajdú Katalin Ásvány mudi PE Albertirsa 33
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.09.06. Fonyód R2 + 10 12 25 75 193 8 33
8 Eeva Korhonen Töpi mudi PE Budapest 32
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2026.04.11. Budapest R1 9 12 13 144 200 19 32
9 Fekete-Kádár Nóra Lumi mudi PE Pilis 30
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.10.25. Budapest R1         138 200 18 18
2026.04.11. Budapest R1         143 200 12 12
10 Fülep Erzsébet Bogár mudi PE Budapest 29
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.10.25. Budapest R1 10 12 29         29
11 Vass Máté Borka mudi CS Szeged 15
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.10.04. Szeged R2         120 200 15 15
12 Kamper Gergely Bella mudi SO Kaposvár 11
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.09.06. Fonyód R2 8 12 11         11
13 Ódor Katalin Guba mix PE Délegyháza 0
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen

Maxi

# Felvezető Kutya Fajta Régió Település Pont
1 Baczó Tímea Raven holland juhászkutya PE Budapest 317
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.08.23. Tápiószentmárton N         176 176 36 36
2025.10.18. Liptószentmiklós R1 +         200 176 45 45
2025.10.19. Kisszeben R2 + 10 13 23 188 200 37 60
2025.12.06. Rzeplin R3 + 12 13 27 192 200 36 63
2026.03.21. Cieszyce I +         208 200 48 48
2026.04.11. Prága R1 + 11 13 34 211 208 31 65
2 Rózsa-Atkinson Erika Avas drótszőrű vizsla BO Mályi 196
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.08.23. Tápiószentmárton N + 9 11 26 148 176 27 53
2025.09.06. Fonyód R2 +         152 176 34 34
2025.10.04. Szeged R2 +         151 176 33 33
2025.10.25. Budapest R1 + 10 13 17 144 200 29 46
2025.11.01. Ráckeve R1 +         150 200 30 30
3 Vörös Katalin Akuma whippet BP Budapest 169
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.10.18. Liptószentmiklós R1 + 10 13 31         31
2025.10.19. Kisszeben R2 + 10 13 30         30
2025.11.01. Ráckeve R1 10 13 20         20
2025.12.06. Rzeplin R3 + 13 13 38         38
2026.03.21. Cieszyce I + 11 13 31         31
2026.03.29. Vácduka R2 10 13 19         19
4 Ajtai Veronika Sió német juhászkutya PE Maglód 122
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.08.30. Cieszyce R2 + 13 11 46         46
2025.09.06. Fonyód R2 + 10 13 30 110 176 13 43
2025.10.04. Szeged R2 + 11 13 33         33
5 Horváth-Panyi Gabriella Denti mix PE Herceghalom 122
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.08.23. Tápiószentmárton N 11 11 36         36
2025.10.25. Budapest R1 11 13 30         30
2026.03.29. Vácduka R2 11 13 29         29
2026.04.11. Budapest R1 10 13 27         27
6 Baczó Tímea Dáma malionois PE Budapest 106
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.12.06. Rzeplin R3 + 12 13 18 158 200 23 41
2026.03.21. Cieszyce I + 12 13 42 164 200 23 65
7 Ferenczi Zsófia Dorka Dominó mix ZA Zalaegerszeg 97
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.09.06. Fonyód R2 +         137 176 23 23
2025.10.04. Szeged R2         132 176 19 19
2025.10.25. Budapest R1 +         130 200 14 14
2025.11.01. Ráckeve R1 +         134 200 21 21
2026.04.11. Budapest R1 +         134 208 20 20
8 Novotni Adrienn Wendy német juhászkutya HA Hajdúböszörmény 63
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.08.23. Tápiószentmárton N + 9 11 19         19
2025.10.04. Szeged R2 + 8 13 18         18
2026.03.29. Vácduka R2 + 9 13 15 110 208 11 26
9 Erős Vanda Raven malinois PE Budapest 53
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.11.01. Ráckeve R1 10 13 27         27
2026.03.29. Vácduka R2         158 208 26 26
10 Fuchsné Semsei Mercédesz Maszat mix PE Dunakeszi 36
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.08.23. Tápiószentmárton N         134 176 14 14
2025.10.25. Budapest R1 11 13 22         22
11 Theimer Magdolna Ragnar német juhászkutya ZA Cserszegtomaj 34
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2026.04.11. Budapest R1 + 9 13 21 127 208 13 34
12 Cserépi Csilla Becky német juhászkutya PE Ráckeve 24
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.10.04. Szeged R2 +         113 176 13 13
2025.11.01. Ráckeve R1         134 200 11 11
13 Galántai Vivien Samu mix PE Maglód 23
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2026.04.11. Budapest R1         139 208 23 23
14 Leitnerné Cseke Alexandra Bella német juhász BO Felsőzsolca 21
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.10.25. Budapest R1 +         133 200 21 21
15 Fazekas Péter Nixon ausztrál juhászkutya SO Kaposvár 19
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.09.06. Fonyód R2 10 13 19         19
16 Erős Vanda Heki mix PE Budapest 18
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2026.03.29. Vácduka R2         148 208 18 18
17 Hajdú Katalin Vitéz mudi PE Albertirsa 15
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.09.06. Fonyód R2 + 9 13 15         15
18 Cserépi Csilla Masni rövidszőrű skót juhászkutya PE Ráckeve 13
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.11.01. Ráckeve R1 10 13 13         13
19 Rózsa-Atkinson Erika Google óriás schnauzer BO Mályi 13
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.10.04. Szeged R2 + 8 13 13         13
20 Haláchy Enikő Réna malinois PE Monor 0
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen

Drive

# Felvezető Kutya Fajta Régió Település Pont
1 Ruskó Beatrix Panna border collie PE Budapest 206
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.08.23. Tápiószentmárton N         191 216 24 24
2025.10.18. Liptószentmiklós R1 +         203 216 29 29
2025.10.19. Kisszeben R2 + 12 13 36         36
2025.12.06. Rzeplin R3 +         206 216 28 28
2026.03.21. Cieszyce I +         224 216 48 48
2026.04.11. Prága R1 +         228 224 41 41
2 Bóné-Lepesi Györgyi Tükhé mix PE Maglód 194
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.08.23. Tápiószentmárton N 11 13 15         15
2025.10.25. Budapest R1 8 13 16 145 216 23 39
2025.11.01. Ráckeve R1 11 13 30 141 216 17 47
2026.03.29. Vácduka R2 11 13 29 126 224 9 38
2026.04.11. Budapest R1 13 13 35 125 224 20 55
3 Ruskó Beatrix Nola border collie PE Budapest 155
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.10.18. Liptószentmiklós R1 +         202 216 21 21
2025.10.19. Kisszeben R2 +         216 216 39 39
2025.12.06. Rzeplin R3 +         208 216 37 37
2026.03.21. Cieszyce I +         218 216 37 37
2026.04.11. Prága R1 +         216 224 21 21
4 Gellén Ágnes Balu border collie PE Dunakeszi 133
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.09.06. Fonyód R2 + 10 13 23 95 216 9 32
2025.10.04. Szeged R2 + 12 13 36         36
2025.10.25. Budapest R1 8 13 22 90 216 7 29
2026.03.29. Vácduka R2 7 13 9         9
2026.04.11. Budapest R1 10 13 20 92 224 7 27
5 Ajtai Veronika Besa border collie PE Maglód 131
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.09.06. Fonyód R2 + 13 13 39 114 216 21 60
2025.10.04. Szeged R2 + 10 13 23 119 216 12 35
2025.10.25. Budapest R1 7 13 9 113 216 14 23
2026.04.11. Budapest R1         116 224 13 13
6 Ruskó Beatrix Amy border collie PE Budapest 116
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.08.23. Tápiószentmárton N 13 13 36         36
2025.10.18. Liptószentmiklós R1 + 11 13 26         26
2025.12.06. Rzeplin R3 + 11 13 17         17
2026.04.11. Prága R1 + 12 13 37         37
7 Lovász Anikó Luna border collie PE Újhartyán 99
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.08.23. Tápiószentmárton N         216 216 36 36
2025.10.04. Szeged R2 +         188 216 34 34
2026.03.29. Vácduka R2         194 224 29 29
8 Czoller Rebeka Neptis border collie HA Debrecen 92
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.08.23. Tápiószentmárton N +         181 216 19 19
2025.10.18. Liptószentmiklós R1 + 11 13 19         19
2025.12.06. Rzeplin R3 + 12 13 35 204 216 19 54
9 Ruskó Beatrix Neptis border collie PE Budapest 79
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2026.03.21. Cieszyce I + 10 13 22 218 216 28 50
2026.04.11. Prága R1 + 12 13 29         29
10 Ruskó Beatrix Ben border collie PE Budapest 57
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.08.23. Tápiószentmárton N 11 13 23         23
2026.03.21. Cieszyce I + 12 13 34         34
11 Ács Viktória Luna border collie PE Gyömrő 50
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.11.01. Ráckeve R1 10 13 20 186 216 30 50
12 Novotni Adrienn Bori border collie HA Hajdúböszörmény 31
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.10.04. Szeged R2 + 6 13 10 152 216 21 31
13 Vörös Katalin Clae border collie PE Budapest 29
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2026.03.29. Vácduka R2 8 13 15 127 224 14 29
14 Arany-Tihanyi Cintia Charity border collie PE Sződliget 28
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.09.06. Fonyód R2 + 10 13 16         16
2026.04.11. Budapest R1 9 13 12         12
15 Arany-Tihanyi Cintia Luffy border collie PE Sződliget 18
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.11.01. Ráckeve R1 10 13 13 69 216 5 18
16 Gubrán Filadelfia Bessie border collie PE Veresegyház 13
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.09.06. Fonyód R2 +         95 216 13 13

Micro

# Felvezető Kutya Fajta Régió Település Pont
1 Garcsik-Kiss Judith Paris papillon PE Kistarcsa 152
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.10.25. Budapest R1 12 14 30 108 122 23 53
2025.11.01. Ráckeve R1 6 14 11 121 136 31 42
2026.04.11. Budapest R1 12 14 30 106 136 27 57
2 Bóné-Lepesi Györgyi Sullivan mix PE Maglód 95
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.08.23. Tápiószentmárton N 8 12 18 57 57 36 54
2025.10.25. Budapest R1 10 14 12 77 122 11 23
2025.11.01. Ráckeve R1 6 14 7 59 136 11 18
3 Csató Kata Mandula Cetli jack russell terrier PE Budapest 39
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.10.25. Budapest R1         136 122 39 39
4 Urbin Zita Töpörtyű mix PE Budapest 29
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2026.03.29. Vácduka R2 7 14 17 0 136   17
2026.04.11. Budapest R1 6 14 11 3 136 1 12
5 Tarsoly Zita Bora mix PE Budapest 0
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen

Heavyweight

# Felvezető Kutya Fajta Régió Település Pont
1 Rózsa-Atkinson Erika Zsandár óriás schnauzer BO Mályi 308
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.08.23. Tápiószentmárton N + 8 9 28 85 98 28 56
2025.09.06. Fonyód R2 + 7 9 23 82 98 33 56
2025.10.04. Szeged R2 + 7 9 23 84 108 23 46
2025.10.25. Budapest R1 + 10 9 44 102 108 38 82
2025.11.01. Ráckeve R1 + 8 10 32 96 108 36 68
2 Kósa Tünde Joker dobermann HA Hajdúböszörmény 166
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.08.23. Tápiószentmárton N + 9 9 41 69 98 16 57
2025.10.04. Szeged R2 + 8 9 35 86 108 31 66
2025.10.25. Budapest R1 + 7 9 17         17
2026.03.29. Vácduka R2 + 5 10 11 79 108 15 26
3 Budai Mariann Renáta rottweiler NO Szurdokpüspöki 131
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.10.25. Budapest R1 +         100 108 29 29
2026.03.29. Vácduka R2 + 7 10 21 87 108 24 45
2026.04.11. Budapest R1 + 6 10 24 88 108 33 57
4 Fuchsné Semsei Mercédesz Brooklyn beauceron PE Dunakeszi 113
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.08.23. Tápiószentmárton N         98 98 36 36
2025.08.30. Cieszyce R2 + 5 9 12 98 98 30 42
2025.10.25. Budapest R1 7 9 20 93 108 15 35
5 Rózsa-Atkinson Erika Google óriás schnauzer BO Mályi 70
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.08.23. Tápiószentmárton N + 8 9 20         20
2025.09.06. Fonyód R2 + 8 9 35 48 98 15 50
6 Kovács Katalin Alpha német juhász PE Budapest 56
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2026.03.29. Vácduka R2 7 10 24 102 108 32 56
7 Borbély Zita Rookie rottweiler PE Kiskunlacháza 30
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.10.04. Szeged R2 + 4 9 9 50 108 10 19
2025.11.01. Ráckeve R1 4 10 7 27 108 4 11
8 Kissné Kovács Ágnes Percy golden retriever PE Budapest 24
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.11.01. Ráckeve R1 6 10 16 35 108 8 24
9 Budai Mariann Daffi rottweiler NO Szurdokpüspöki 10
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2026.04.11. Budapest R1 + 1 10 3 25 108 7 10
10 Gellén Ágnes Beni francia bulldog PE Dunakeszi 7
Dátum Verseny Verseny   + Running
helyezés
Running
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Running Jumping
helyezés
Jumping
eredmény
Országos
rekord
Ranglista
pont
Jumping Összesen Összesen
2025.09.06. Fonyód R2 + 1 9 2 23 98 5 7

Országos rekordok

Alább találod az aktuális szezon országos rekordjait és a ranglistapont-kalkulátort.

Kategória Running Jumping
Micro
Micro 13
  • Csató Kata Mandula és Cetli (2025.09.13.)
136
  • Csató Kata Mandula és Cetli (2025.10.25.)
Mini
Mini 13
  • Gellén Ágnes és Boldizsár (2025.10.25.)
197
  • Czoller Rebeka és Amka (2025.09.14.)
Midi
Midi 12
  • Ódor Katalin és Guba (2025.08.23.)
201
  • Ács Viktória és Fityisz (2025.08.23.)
Maxi
Maxi 13
  • Ajtai Veronika és Sió (2025.08.30.)
  • Vörös Katalin és Akuma (2025.12.06.)
211
  • Baczó Tímea és Raven (2026.04.11.)
Heavyweight
Heavyweight 10
  • Rózsa-Atkinson Erika és Zsandár (2025.10.25.)
108
  • Fuchsné Semsei Mercédesz és Brooklyn (2025.09.14.)
Drive
Drive 13
  • Ruskó Beatrix és Amy (2025.08.23.)
  • Ajtai Veronika és Besa (2025.09.06.)
  • Bóné-Lepesi Györgyi és Tükhé (2026.04.11.)
228
  • Ruskó Beatrix és Panna (2026.04.11.)
0 pont
Kalkulátor:     Running:     Jumping:     Verseny:     Idegenben: